Névmese
Egyszer volt, hol nem volt, túl az Óperencián, tán az Üveghegyen is túl, élt egyszer egy kisfiú, akit Olivérnek hívtak. Élt éldegélt szerető szüleivel egy kedves kis házban, boldogságban békességben.
Egyszer csak eljött az idő, hogy a kisfiúnak munkába kellett állnia, amit Bölcsődének hívtak. Ám nagy-nagy szerencséjére szerető dadusra és sok-sok barátra lelt. Sírtak ríttak szülei, hogy nem tudtak tovább vele lenni, de sajnos nekik is el kellett menniük a gonosz varázsló birodalmába, amit Munkahelynek hívtak.
Történt egyszer, hogy bíz az idő vasfoga kifordult a helyéből és gondjuk támadt, hogyan is kísérjék haza fiúkat a bölcsődéből, hiszen a gonosz varázsló birodalma bizony sokszor tovább tartotta őket fogva a kelleténél.
Gondolkodtak, gondolkodtak mitévők legyenek, és egyszer csak megszületett a megoldás. Dr. Jótündér néni, az egyik vizsgálat alkalmával, egy kedves dadust ajánlott nekik, akit Timinek hívtak. Nagyon megörültek neki, azonnal kapták magukat és elszaladtak Timihez, a kedves dadushoz, aki persze azonnal segítségükre sietett. Timi és Olivér nagyon összebarátkozott és Olivér mindig boldogan ment Timihez. Olivér szülei pedig megnyugodva intézték ügyeiket és jártak szorgalmasan a gonosz varázsló, a Munkahely, birodalmába, hátha egyszer jó tett helyébe jót várj alapon ajándékot kapnak tőle. De sajnos ez a varázsló nem erről híres....
Közben Timi és Olivér sokat-sokat játszottak, bolondoztak, építették a kacsalábon forgó várakat, amely alatt kis patak csörgedezett és hamiztak jó nagyokat, mivel Olivér nagyon szerette Timi főztjét. Timinél Olivér új barátokra is lelt, akikkel szívesen játszottak együtt, autókáztak, főztek, jól szórakoztak.
Egy idő után Olivér különösen megszerette a borsót és mindig, amikor Timi dadushoz ment azt hajtogatta borsókát kér, borsókás hamit. Timi fáradhatatlanul gyártotta neki egyebek mellett a különböző borsókás hamikat és Olivér boldogan falta azokat. Eljött aztán az a nap is, amikor Olivérnek tovább kellett mennie. Az élet egy újabb ösvényén, újabb kalandok felé indult, melynek a neve Óvoda volt, de már nem volt egyedül, mert volt egy hű társa és játszópajtása a kishúga. És Olivér most már újult erővel, boldogan ment az újabb kalandok felé.
Történt egyszer, hogy Timi gondolt egyet és hős Hercege segítségével saját bölcsődét nyitott. Volt azonban egy nagy gondja, hogy mi legyen a neve a bölcsődének. Minden kedves név amit kitalált, már másé volt. Gondolkozott, gondolkozott, de semmi nem jutott eszébe, míg nem egyszer csak beugrott neki Olivér és a "borsóka" szeretete, amit mindig hajtogatott és ami az ő szájából nagyon kedvesen csengett. De jaaj, Timi hős Hercege azt mondta vészjósló hangon, hogy bíz ez az ÁNTSZ bátyónak nem fog tetszeni, mert egy csúnya élősködő neve is egyben. Ezért aztán nem engedte, hogy ez legyen a bölcsi neve. Timi bizony szerette volna megőrizni Olivér emlékét, de a Hercegének sem szeretett volna kedve ellen tenni. Gondolkozott nap nap után, hogy mitévő is legyen.
Hát ahogy így elmélkedett és törte a kis okost, egyszer csak a vele szemben villogó dobozban, amelyet tévének hínak, megjelent Popeye a tengerész története, akinek a tündéri, izgő-mozgó csemetéjét Cukorborsónak hívták. Megörült Timi ennek a felfedezésnek, szaladt is hát a Hercegéhez és ujjongva mesélte el neki, hogy meg van a megoldás, mert a borsóka szóra is emlékeztet, de mégsem az, hanem a Cukorborsó.
Kérlelte a Hercegét, hadd legyen hát ez a neve a bölcsődének és láss csodát a Herceg fejet hajtott kérése előtt. Szaladt Timi fűhöz-fához, szaladt ÁNTSZ bátyóhoz, és a Hivatal bácsihoz, szaladt szaladt és addig szaladt, mígnem a Cukorborsó nevet hivatalossá nem tette. És onnantól kezdve a Cukorborsó Napközbeni Gyermekfelügyelet nevet büszkén viselte a bölcsődéje. És azóta várja nagyon, hogy sok kis tündér, és kis manó, és cseppnyi kis angyalkák hozzá mind mind bekopogtasson és utána együtt játszhassanak míg csak világ a Világ.
Itt a vége, fuss el véle........ :-)